Most, vagy soha!
2005.03.13. 19:05
Alan Shearer nemrégiben belőtte 250. gólját a Premiershipben. Az angol élvonalban összesen 273-nál, teljes profipályafutása minden sorozatát figyelembe véve 389-nél jár. A Premiership örökgóllistáján óriási fölénnyel vezet Andy Cole (172), Les Ferdinand (150), Robbie Fowler (149) és Teddy Sheringham (139) előtt.
Mi a Newcastle célja az idén?
Shearer: Ebben az esztendőben kivertük a Chelsea-t az F.A.-kupából, és állunk az Uefa-kupában. A bajnokságban már nem lehetnek vérmes reményeink, megpróbálunk a kupákban minél tovább menni. Konrétabban: megnyerni mind a kettőt!
Nem túlzott remények ezek?
Shearer: Az Uefa-kupában a következő elenfél az Olympiakosz lesz. Egyáltalán nem legyőzhetetlen. Mint ahogy, úgy gondolom a Spurssel szemben sem reménytelen a helyzetünk az F.A-kupában.
Különleges befejezése lenne profipályafutásodnak. Kétszer annyi címet nyernél, mint tizennyolc év alatt összesen.
Shearer: Ezétis szeretném mindkettőt megnyerni. Nekem már kevés időm van aprofi futballban. Esetemben különösen igaz: most, vagy soha!
Emlékszel mit szóltak a korábbi csapattársaid, amikor a Blackburn öltözőjében megmontad nekik, hogy Newcastle-be szerződsz?
Shearer: Bementem elköszönni. Tim Sherwood feltette azt a kérdést, ami legtöbbjüket foglalkoztatta: "Mennyit fizetnek érted?" Azt hiszem, feleltem, több mint 15 milliót. Az akkor világrekordnak számított. Csettintett, és őszintén a szemembe nézve azt mondta: "Ne nyomasszon az összeg." Csak annyit mondtam rá: "Köszönöm." Aztán kijöttem az öltözőből, az épületből. Emlékszem, szakadt az eső, mégis rengeteg szurkoló éljenzett. Meghatott, hogy így búcsúznak tőlem.
Nem vagy vándormadár típus, profipályafutásod során mindössze kétszer kerültél új egyesületbe. És alighanem a Newcastle-ből is mész majd nyugdíjba, nem?
Shearer: Valószínűleg. A szerződésem 2005 júniusában jár le.
A 2000-es Európa Bajnokság után lemontad a válogatottságot. Nem volt ez elhamarkodott döntés?
Shearer: Nem, nem hiszem. Úgy gondoltam, harmincéves korom után elég nekem már a klubomra koncentrálni. És, ha bárki azt gondolja, hogy a 36. évemben járva is megy a játék, gondoljon arra, hogy a kettős terhelést már aligha bírnám. Főleg azon sérülések után, amiket megszenvedtem.
Egy venezuelai srác egyszer azt mondta, hogy amikor arrafelé beszél valaki a Newcastle-ről, csak a te nevedet emlegeti, persze a klub dél-amerikai játékosain kívül. Mintha egyszemélyes lenne a csapat. Te is annak érzed?
Shearer: Nagyon igazságtalan lennék a csapattársaimmal szemben, ha ezt mondanám. Ráadásul nem is igaz. Lehet, hogy az én nevemet azért jegyzik meg többen, mert én rúgom a gólokat.
Mi a véleményed az angol futballba áramló rengeteg külföldiről?
Shearer: Ha azokra a valóban nagyszerű játékosokra, Zolára, Henryra, Bergkampra, Desailly-ra gondolok (és még folytathatnám a sort), akik példaképet jelentenek a srácoknak, és akiktől sokat tanulhattak az angol játékosok is, azt mondom, jól jártunk velük. De vannak, akiknél nem gyengébbek a mi játékosaink sem, sőt... Persze nem hibáztatom a menedzsereket, mert amikor szembe sülnek azzal, hogy a külföldiek sokszor sokkal olcsóbbak, mint a britek, ennek alapján döntenek.
Volt olyan pillanat az életedben, amikor megbántad, hogy Alan Shearer-nek születtél?
Shearer: Nem, egyetlen egy sem.
Ki volt a legjobb csatártárs, akivel együtt játszottál?
Shearer: A válogatottban Teddy Sheringham. Félelmetesen éreztük egymás gondolatait. Klubszinten talán Chris Suttont mondanám először. Rengeteg gólt rúgtunk együtt Blackburnben. Vagy Matthew Le Tissier! A "szenteknél" játszott mellettem, nagyszerű csatár volt. De ki ne felejtsem Les Ferdinand-ot sem! Egyetlen szezonban játszottunk csak együtt itt, Newcastle-ben, de lőttünk 49 vagy 50 gólt. Az volt benne a nagyszerű, hogy előtte nem edzettünk együtt, nem gyakoroltunk be semmit. Minden jött magától (és a védők nem tudtak minket feltartóztatni.)
Említetted Teddy Sheringham és Les Ferdinand nevét, tegyük még hozzá Paul Ince-ét. Mindannyian játszanak még. Meglep, hogy ők, akik nyilvánvalóan nem a pénzért játszanak már, hiszen nagyon gazdagok, még mindig futballoznak?
Shearer: Nem, nem lep meg. Nagyszerű profik, akik ráadásul szerencsés fizikai alkatok. Mindannyian bírják a gyűrődést. Szerencséjük is volt, elkerülték őket a sérülések. Furcsa lesz, ami mondok, de tulajdonképpen én sem voltam balszerencsés. Ugyan átestem néhány súlyos sérülésen, de olyanokon, amelyek nem jártak későbbi szövődményekkel. Ha egyszer felépültem belőlük, végleg magam mögött tudhattam őket. Ugyanakkor Paullal, Teddy-vel vagy éppen Les-sel szemben én a Premiershipből akarok viszavonulni. Ha ott már nem tudok játszani, visszavonulok.
A mostani az utolsó szezonod?
Shearer: Úgy tervezem.
Mihez kezdesz utána?
Shearer: Őszintén mondom, még nem tudom. Aláírtam egy hároméves szerződést a BBC-vel, tehát elképzelhető, hogy a médiában dolgozom majd. Ugyanakkor edzősködni is szeretnék, megszereztem már az UEFA B licencét, sőt az idén meglesz még az A is. Aztán meg beiratkozom a próra.
Gondoltál arra, hogy egyszer a Newcastle United menedzsere legyél?
Sheaer: Ez az álmom. De, hogy mikor következik be, azt nem tudom.
Feltehetnék egy kellemetlen kérdést? Mi a véleményed arról, hogy a futballisták túl sokat keresnek?
Shearer: Nem a mi hibánk. Nem is a mi gondunk. Évek óta ugyanaz a válaszom erre a kérdésre: ha valaki akar neked heti 30, 40 vagy éppen 50 ezer fontot fizetni, az jó. Ki mondaná a mi helyünkben, hogy köszöni, nem kéri?
Van még valamilyen különleges célod az idényben?
Shearer: Már csak 12 gólnyira vagyok a legendás Jackie Milburn klubcsúcsától. Fantasztikus lenne például az utolsó profimérkőzésemen beérni őt!
|