Hogy csináltad, hogy egy év alatt ismét a világ egyik legjobb védője lettél?

Cannavaro: Tavaly beteg voltam, nagyon beteg. Korábban olyan sportoló voltam, akinek megadatott az az isteni ajándék, hogy mindig jó fizikai állapotban legyen. Soha nem panaszkodtam, bármit megtehettem, fizikai állapotom mindig tökéletes volt. Ennak alapján megtanultam, hogy milyen életet élhetek. De milánóban rosszul éreztem magam. Az első évben nem mert az szakmai értelemben nagyon kifizetődő volt az Internél. Másodikok lettünk a bajnokságban, s a legjobb négy közé jutottunk a BL-ben. Hanem a másodikban, amelyben tényleg nagy krízisen mentem át. Az idény harmadát kihagytam a sípcsonttörésem miatt. Aztán, ha három edzésen részt vettem, a negyediket ki kellett hagynom, s masszőrpadon feküdve panaszkodtam az elviselhetetlen fájdalomra a sípcsontomban. Mivel az évek alatt a megszokottaknál jóval kevesebbet játszottam, úgy is mondhatnám, hogy kényelmes év volt, de különös és idegen. Más ember lettem, szomorú és zavart. A szenvedés nem csak testi, főképp lelki volt, nem tudtam kivergődni az alagútból, nem láttam a fényt a végén. Nem voltam képes a megszokott dolgokhoz normálisan hozzáálni, mert nem találtam önmagam.

 Ahhoz, hogy visszanyerd régi énedet, klubváltásra volt szükséged? Sőt arra, hogy egy másik városba költözz?

Cannavaro: Meg kell erősítenem, hogy itt, Torinóban nagyon jól érzem magam. Az érkezésem napjától, június 16-tól. A városban is, s még inkább ebben a csodálatos csapatban. Nem hiányoztam még bajnoki meccsről. Ez vagyok én. Boldog vagyok (de nem csak boldog, hanem elégedett is, mert megtaláltam a mozgatórugóimat és az igazi énemet.)

 Hogy lehet 31 meccset végigjátszani az olasz bajnokságban, védőként, egyetlen sárga lappal?

Cannavaro: Ez legalább ennyire a csapattársaim érdeme. Olyan középpályás és hátvéd társaim vannak, akik nagyszerűen védekeznek. De én sem vétek olyan szabálytalanságokat, amiket a bíró büntethet. Nem is olyan régen sokkal szenvedélyesebb voltam, becsúszott néhány sárga lap. Kétségbeesetten hajtottam a labdát, ragadozó voltam, aki tűzön-vízen át meg akarja szerezni a zsákmányát. De mára lehiggadtam, éretté váltam. Higgyétek el, nagyon jól vagyok, és teljesen önmagamra találtam!

 A Juventus jelenti az újjászületést?

Cannavaro: Az újjászületés rendkívül helyénvaló szó. Azért is, mert minden futballista életében vannak olyan pillanatok, amikor a legcélravezetőbb az lenne, ha magunkat, a motivációinkat, a mozgatóerőinket programozni tudnánk, mint a robotokat. Amikor a legkülönböző problémák miatt rádöbbensz, nagyon magad alatt vagy. A saját magadnak felállított szinted miatt. De ha sajátos tulajdonságokkal rendelkező férfi vagy, aki ismeri személyisége legapróbb részleteit is, visszatalálhatsz a helyes útra. Amikor nem mennek a dolgaid rendesen, problémáid vannak, ezer különböző gondolat megfordul a fejedben. Én ekkor időt szakítottam más futballisták életrajzaira, könyveket bújtam, könyvtárba jártam, és az én életpályámat véltem felfedezni bennük. Az ő példájuk segített talpra állni. S arról, hogy itt Torinoban újból megtaláltam azokat az értékeket, amelyek az egész sportpályafutásomat jellemezték, a felmérések, a statisztikai adatok vallanak. Biztos vagyok benne a legmegfelelőbb klubot választottam ahhoz, hogy történelmet írjak.

 At általad megjárt tortúra feltűnően emlékeztet arra, amin csapattársad, Del Piero ment át az elmúlt hónapokban, nem?

Cannavaro: A kettőnk sztorija nem egyforma. Mert Alessandro nem ellenkezik a sorssal, nem kételkedik önmagában, nem lázad, nem panaszkodik, nem szenved, mint én. Ő mindig arra számít, hogy minél hamarabb kijön a krízisből, és jobb lesz, mint valaha (de hiszen nagy bajnokról beszélünk).

 A napfényes, temperamentumos déli nagyvárosban, Nápolyban születtél és éltél 23 éves korodig. Aztán 7 évig Parmában, 2 évig Milánóban, jelenleg pedig Torinóban.

Cannavaro: Nagyon szeretem Torinot. Aki azt mondja, hogy csak egy unalmas, fantázia nélküli nagyváros, az hibát követ el. A városközpont egy kis ékszerdoboz. Ezt az egész családom alátámasztja, még a feleségem is. Az egyik legmutatósabb városrész szívében lakunk, a Via Román, a gyermekek egy központi iskolába járnak. De mondhatok valamit? Szeretnék köszönetet mondani Ciro Ferrara-nak, aki eligazított, sok tanácsot adott Torinóban, s az életben általában. Ezeket követve nem hibáztam.

 A Napoliban együtt játszottál Ciro Ferrarával, aztán a Parmában Gigi Bufonnal és Lilian Thurammal, s még számtalan olasz társsal a válogatottban. Amikor a Juvéhoz igazoltál, nem nagyon kellett bajlódni a beilleszkedéssel...

Cannavaro: Nagyon boldog és büszke voltam, hogy a Juve hívott. És igen, mivel sok baráttal kerültem ismét össze, olyan volt, mint egy osztálytalálkozó vagy egy családi ebéd. Ez befojásolt a döntésnél, legalább annyira, mint az edző, Fabio Capello személye, aki ragaszkodott a szerződtetésemhez, amit végül az átigazolási időszak legutolsó napján ütött nyélbe a klub.

 Bufonnal és Thurammal már a Parmában is félelmes védelmet alkottatok. Sokak szerint a Serie A legjobbját.

Cannavaro: Gigi neve rendre felmerül az aranylabda szavazáskor. Szerintem már négy-öt éve rászolgált, nem is értem miért nem kapta meg. Egy kapus nem ér annyit, mint egy csatár?! Hogy Liliannal a legerősebb védőkettőst alkotjuk-e? Ezt gyakran megkérdezik, de ne feledjük, hogy Nesta és Maldini Bajnokok Ligáját nyert 2003-ban és scudettót 2004-ben...

 A futball mellett adatott neked egy másik pályalehetőséget is. Lehettél volna profi fotómodell: "Da bellissimo" (A gyönyörű) címmel naptárat készítettek rólad, a Donna Moderna, a Max, a Cosmopolitan nevű magazinok modellje voltál. Óriási a rajongótáborod. Ez a lehetőség a divat világába is vezérelhetett volna?

Cannavaro: Nem, szó sem lehet róla! Minden alkalommal kizárólag jótékonysági céllal álltam a fényképezőgép elé, az én világom mindig is a futball volt. Nyolcévesen már fociztam, édesapám, Pasquale is labdarúgó volt, és 8 évvel fiatalabb öcsémtől, Paolóból is az lett. Hat éve játszik a Serie A-ban, jelenleg a Parmában. Mindig futballkörökben mozogtam, minden pillanatát élveztem, és soha nem bizonytalanodtam el az életcélomat illetően. A futball az életem, és meggyőződéssel állítom, a jövőben is így lesz.