Rio is kifeküdt tőle.
2005.04.12. 16:42
Nincs a Chelsea-nek még egy játékosa, aki annyit fejlődött volna az elmúlt hónapokban, mint Joe Cole. Korábbi edzői nem találták a helyét, a róla kialakult hamis kép szerint igazi posztja (amin például Totti vagy Kaká játszik Olaszországban) Angliában valójában nem is létezik. Joe már azon morfondírozott, hogy elhagyja a Chelsea-t a téli átigazolási időszakban, állítólag a Tottenham nagyon szívesen látta volna. Maradt. Szerencséjére. S a Chelsea szerencséjére. Az utóbbi hetekben kulcsemberré lépett elő, fontos gólt szerzett a Norwich, a Crystal Palace, s válogatott mezében az észak-írek ellen is.
A legutóbbi két válogatott mérkőzésen igazoltad Sven-Goran Eriksson meglátását, remek játékot nyújtottál a középpálya bal oldalán, az angol válogatott hiányposztján. Négy nap alatt megdupláztad a háromoroszlánosok között kezdőként töltött mérkőzéseid számát. Hogyan láttad a két meccset belülről?
Joe: Az elmúlt időszakban megpróbáltam bebetonozni a helyem a válogatottban. Remélem most egy kicsit jobban sikerült, mint korábban. Nem mondom, hogy immár múlt időben beszélhetünk róla, de nagyon jólesett, hogy mindenki dicsért.
Miért kaptad a legtöbb elismerést?
Joe: Az észak-íreknek lőtt gólomért. Érdekes, hogy mindkét meccsen ugyanúgy alakult a forgatókönyv, a második félidő elejéig 0-0-ra álltunk, aztán az első gólunkkal megtört a jég. Az azeriek ellen "csak" két góllal nyertünk, de végig irányítottuk a játékot. Megjegyzem, a kapusuk kiválóan védett.
Úgy tűnt, a Taylor-nak csavart gólod után legszívesebben magadhoz ölelnéd a világot.
Joe: Fontos volt számomra ez a találat. Ez volt az első gól, amit tétmérkőzésen lőttem a válogatott mezében.
Mostanában nagyon jól megy neked a játék a Chelsea-ben is. Minek köszönhető a nagy változás?
Joe: Azt hiszem, az év első napján, a Liverpool-nak lőtt gólom jelentette a fordulópontot. Addig is úgy éreztem, hogy minden évben fejlődöm, de nem voltam túl jó lelkiállapotban. Azt értem alatta, hogy a sok kritika hatására nem mertem kockáztatni, a biztonságra törekedtem. Most talán attól is vált teljesebbé a játékom, hogy többre merek vállalkozni.
Mi igaz abból, hogy a télen fontolgattad, hogy elhagyod a Chelsea-t?
Joe: Túl sokat beszéltek erről. Talán nekem is megfordult a fejemben ilyesmi, elkeseredtem, miután hónapokon keresztül nem kerültem be a kezdőcsapatba. De jól érzem magam a Chelsea-ben, meggyőződésem, hogy nagyon sok siker vár még ránk.
Frank Lampard-hoz, vagy hogy egy másik válogatott játékost említsünk, Rio Ferdinand-hoz hasonlóan a West Ham nevelése vagy. Hogyan emlékszel vissza pályafutásod kezdetére?
Joe: Viszonylag hamar felfigyeltek rám. Camden és Islington iskolai csapatában játszottam, amikor már behívtak a tizenkét éven aluliak válogatottjába. Sőt, már előtte egy évvel játszhattam a Wembleyben, megvertük 2-1-re a németeket a kölyökválogatottal. Két évre beiskoláztak a szövetség futballiskolájába, Lilleshallba. Korábban oda járt Michael Owen is. Onnan azonban meg akartam szökni. Ez egy bentlakásos suli, nekem pedig hiányoztak a szüleim.
Azt mondják, meglehetősen szigorúan fogtak téged.
Joe: Inkább, úgy mondanám, vigyáztak arra, ne bolondítson meg a pénz. Meg akartak tanítani arra, hogy meg tudjam becsülni mindennek az értékét. Emlékszem amikor a West Ham United meg akart ajándékozni egy háromliteres autóval, a szüleim nemet mondtak. Részben azért, mert akkor még jogosítványom sem volt, de nem ez volt a fő szempont, végtére is, ők is használhatták volna. Úgy gondolták, nincs rá szükségem.
Mennyi pénzből éltél akkoriban?
Joe: Másfél millió fontos szerződést kötöttem 17 évesen, ebből sok mindenre futotta volna. Ám a szüleim egy ideig heti tízfontos zsebpénzt adtak csak nekem. A többi pénzt betették egy számlára (szóval tulajdonképpen az enyém maradt.) Abból vettem később egy házat magamnak, addig egy önkormányzati lakásban laktunk a szüleimmel és a két testvéremmel.
Igaz, hogy tizenhat éves korodban Sir Alex Ferguson is figyelt?
Joe: Mint utóbb megtudtam, rendszeresen érdeklődött a fejlődésemről az akkori menedzsernél, Harry Redknapp-nél. Aztán a Főnök leszerződtetett, az ő keze alatt játszottam egészen 2001-ig, ameddig el nem küldték.
Hogyan emlékszel Frank Lampardra és Rio Ferdinandra?
Joe: Mindketten három évvel idősebbek nálam, felnéztem rájuk már kölyökjátékosként is. De azt hiszem, ők is kedveltek engem. Rio elmesélte később, hogy addig mondták neki, hogy van a tizennégy évesek között egy ügyes srác, míg kíváncsi lett rám. Aztán a Southend ellen együtt voltunk a pályán... A két lábammal összefogva megemeltem a labdát, ami átszállt két védő feje fölött. Elrohantam mellettük, s kapura törtem. Az akció végén történt a baj: lihegni akartam, de nehezen ment. Láttam ugyanis, hogy Rio a földön fetreng a röhögéstől!
|